Vajon tényleg csak álom volt? (2/1)

A fejezet azért ennyire cseppnyi, mert a további részleteket új részbe szeretném csoportosítani! Ezáltal a fejeztetnek két része lesz! Egy rövid és egy nagyon hosszú,a mi szombaton lesz kész. Remélem Ő is elnyeri tetszéseteket, annak ellenére, hogy ennyire rövid

*ez a fejezet egy rab szempontjából íródik*

-Jöjjön utánam Uram! - szólt rám az egyik őr.

- Őh, oké - motyogtam neki. Egy hatalmas embernek nem mernék mást visszaszólni. Itt a pénzem miatt senki sem fog velem úri módon bánni. Egy hosszú, szürke folyosón sétáltunk végig, amin már a vakolat is megindult lefelé.- Miféle hely ez? - kérdeztem magamban - Ha itt nem halok meg, akkor másol sem - rendezgettem magamban a gondolataimat. A folyosón szörnyű, orrfacsaró szag volt, valószínűleg valamelyik vegyszer árasztotta magából. Lassan betörő fényre lettem figyelmes a folyosó végén, ami nem volt más mint egy kicsi ablak. A cellákba is lassan belátást nyújtott a fény. Minden cella rendezett volt, nem volt mocskos sem bűzölgő. A mellékhelyiség és a fürdő is el volt kerítve. Minden lépésnél a tekintetemet járattam balra-jobbra, hogy minden cellába megfelelő betekintést kapjak, majd megakadt  a szeme egy cellán. Véres volt, de nem kicsit és dupla rács védte. Egy lányt figyeltem meg a mocsok közepén, aki éppen a nadrágjával játszott és felkapta a tekintetét. Egy gyönyörű világosbarna hajú lány volt, angyali kinézettel. Rám mosolygott, majd tovább piszkálta a nadrágját, én csak tovább figyeltem Őt. Ragyogott a véres ruhájában is.

- Mit tett ez a lány? - kérdeztem értetlenkedve az őrt.

- Majd a többieket kérdezd 95374-es - mondandóját befejezve leoldotta rólam a bilincset, majd a ruhámnál fogva berántott a cellámba, és rám zárta a rácsot.

- Javaslom barátkozz össze vele, egy ideig még itt leszel! - fordult vissza a rácsok fele. -Egy ilyen gyönyörű lány mit tud tenni, amiért le kell csukni? - kérdeztem értetlenkedve magamtól. Mitsem törődve a gondoltaimal elkezdtem fürkészni a szobámat, minden olyan dolgot megtaláltam benn, ami az élethez kell. A fürdőben a gyönyörű tengerkék csempe a tenger hatását keltette. A cellám vajszínű tapétába volt burkolva, az ágyamon pedig vörös lepedő és barna párnák díszelegtek. Hosszabb nézelődés után felfedeztem egy órát, ami hat órát ütött, ezért úgy határoztam, hogy ledőlök....

Reggel

xxx

Ismét a láncok csörömpölésére ébredtem a vérrel áztatott ágyam egyetlen tiszta szegletén. A többiek ismét a rácsokat döngetve próbáltak szabadságért esedezni, de az őrök figyelmen kívül hagyták őket. Felém közeledve előkapták a gumibotokat, hiszen nem tudták, hogy most éppen mit teszek velük. A cellámban tizenhét monstrum vesztette életét, csupán a képességem miatt. Ahogy haladtak felém a zaj fokozatosan halkult, ők is rettegtek tőlem. Nem tudták, hogy mikor török ki ismét magamból. Nem tudták, hogy mikor kezdődik ismét a kivégzés. Én sem tudtam, általában magától történt minden. Amikor az árnyak előtörtek, és a démonok is megjelentek mellettem, akkor mindenki tudta, hogy itt az idő. A rabok egyesével ölték meg magukat, vagy éppen álltak oda. "Képes vagyok szolgálni magát felség! Az áldozat magáért én vagyok." Sosem lennék képes öntudatúlag bárkit is bántani. Egy csapásra el tudtam venni az életüket, de én sosem tettem. A piszkos munkát ők végezték. Az árnyak.